Ismerd meg Mosonmagyaróvárt, a Szigetköz fővárosát!

A város elhelyezkedése

Mosonmagyaróvár az osztrák és a szlovák határtól egyaránt 15 kilométerre, a Bécs-Budapest közötti autópálya és vasútvonal mellett fekszik. S ha kedvünk tartja, kocsiba ülve, Bécsújhely (Wiener Neustadt) irányába haladva, másfél óra alatt eljuthatnak az Alpok első, kétezer méteresnél magasabb csúcsához, a Schneeberghez, mely télen-nyáron felejthetetlen élménnyel várja a természet vándorait.

A városban harmincnégyezren, de a vonzáskörzetében lévő települések lakóival együtt összesen hetvenezren élnek. Gyönyörű épületegyüttesei és középkori utcahálózata miatt sorolják a történelmi városok közé.

 

 

 

 

Néhány szó a város nevezetességeiről

A város egyik nevezetessége a Lajta-folyó, amely a településhez érve több ágra szakad és még a helyi lakosok számára is rejtélyes módon, a házak és utak alatt, kertekben és parkokban keresi kifürkészhetetlen útjait mindaddig, amíg az Alpok friss üzenetét szállító hullámok a Mosoni Dunába érve megpihennek.

   

Gyakran nevezik Mosonmagyaróvárt a Szigetköz fővárosának is. A természetet szerető emberek itt még sok érintetlen, a civilizáció ártalmaitól mentes természeti csodát fedezhetnek fel. A Mosoni Duna és az „Öreg Duna” vadregényes vízi labirintusai sok élményt kínálnak a vizet kedvelő turistáknak. 

 

Mosonmagyaróvár egyik szimbóluma a vár, amelyben 1818-ban megalapították a kontinens első agrár-felsőoktatási intézményét, amelynek mai jogutódja a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara. A sok évszázados történelmi viharokat látott falak között jelenleg is fiatalok százait tanítják. A várat 2020-ban felújították, így az egyetemi oktatás mellett turisztikai célokat is szolgál. Mellette a város egyik legszebb tava, a Vár-tó, amely nemcsak kellemes kikapcsolódást kínál minden évszakban, hanem rendezvények helyszínéül is szolgál.

 

A Kar hallgatói és oktatói az oktatás mellett részt vesznek a város sport és kulturális eseményein, valamint a város közéletében is. Az egyetemnek nagy a kisugárzása, hiszen a világ távoli országaiban tudományos előadásokat tartó professzorok révén, vagy az éppen itt rendezett nemzetközi tudományos konferenciák során a város nemzetközi viszonylatban ismertté vált.

Mosonmagyaróváron több mint 50 éve működik gyógyfürdő is, amelyben jelenleg hét különböző vízhőfokú medence, hatalmas zöld terek, impozáns belső pihenők, számtalan napozóágy és színvonalas éttermek, büfék várják Önöket.

2020 tavaszán átadásra került az új, minden igényt kielégítő gyógymedencénk, ami Európa TOP 5 egyik legjobb hatásfokú gyógyvizével rendelkezik. A termálfürdőnkben megnyílt a családok és gyerekek számára kialakított interaktív játékpark és gyermekmedence. További információk az alábbi honlapon találhatók: https://flexumthermal.hu/

 

Az alábbi videók adnak egy kis ízelítőt a városról:

https://www.youtube.com/watch?v=BzVJr_f-tK8&list=LL&index=1&t=19s&ab_channel=SzupAirDrone

https://www.youtube.com/watch?v=p7ODNXXUu_s

  

Kulturális élet Mosonmagyaróváron

Mosonmagyaróvár számos kikapcsolódási és kulturális lehetőséget rejt a városban élők, az ideérkező látogatók és turisták számára egyaránt.

Futura Interaktív Természettudományi Élménycentrum - Science Center

 

 

 

 

 

 

 

A FUTURA Magyarország legnagyobb tudományos játszóháza és felnőtt játszótere. Különleges környezetben, egy közel 300 éves magtárépületben várja látogatóit.

Jöjjenek el, és fedezzék fel négy szinten a négy őselem, a Víz, a Föld, a Levegő és a Tűz titkait! Az itt található eszközök minden érzékszervet próbára téve szemléltetik a természeti törvényeket. Náluk játszva ismerhetik meg a Szigetköz értékeit.

Az intézmény planetáriumában lenyűgöző virtuális űrutazást tehetnek, az auditóriumban látványos kísérleti bemutatót láthatnak, a Levegő szintjén izgalmas perceket élhetnek át a villám generálás során.

Többgenerációs élmény: Az épület összes szintjén helyet kaptak kifejezetten kisgyermekeknek szóló játékok. Az iskolás korosztály garantáltan mindent kipróbál. A kamaszok és a szülők előszeretettel tesztelik bátorságukat, képességeiket, a nagyik pedig az önfeledt játék során éveket fiatalodnak néhány perc alatt.

Az eszközök túlnyomó többsége mindenki számára elérhető, megfogható, kipróbálható. A FUTURA klimatizált, akadálymentes, babakocsival bejárható, az épületben panoráma lift üzemel, rendelkezik pelenkázóval.

A kihívások kedvelőit további extra programok várják:

  • 5D vetítés
  • szabaduló szoba
  • nyomozós játék
  • virtual reality szemüveg

Elérhetőségek

cím: 9200 Mosonmagyaróvár, Szent István Király út. 142.
telefon: 96/566-280
e-mail: info@futuramoson.hu
honlap: www.futuramoson.hu

 

Huszár Gál Városi Könyvtár







 

A Huszár Gál Városi Könyvtár 2019-től a Flesch Károly Nonprofit Kft. egyik, önálló szakmai irányítással rendelkező divíziója. Az intézmény az elmúlt évtizedek eredményeit megőrizve és az új lehetőségeket kihasználva, a 21. század elvárásainak megfelelően igyekszik Mosonmagyaróvár és környéke olvasóközönségének és közösségének kulturális igényeit kielégíteni.

cím: 9200 Mosonmagyaróvár, Erkel F. u. 16.
e-mail: hgkmovar@mail.hgkmovar.hu
honlap: www.hgkmovar.hu

 

Flesch Központ

 

A Flesch Központ Mosonmagyaróvár és a Szigetköz szívében 2016-tól olyan multifunkcionális komplexummá vált, ahol minden egy helyen megtalálható: városi művelődési központ, fesztiváliroda, rendezvény-, civil-, információs-, és szabadidőközpont, kistérségi módszertani központ, alapfokú művészeti iskola és modern művészeti központ.

Színházterme 354 személyes, ahol rendszeresen lépnek fel színtársulatok, előadóművészek, s tartanak benne koncerteket. A város és a térség legnagyobb közösségi tereként iskolák produkcióinak, ünnepségeknek is színtere. Galéria ‘94 kiállítótermében a város és a régió művészein kívül szívesen állítanak ki neves hazai és külhoni művészek. Pixel Galériájában havonta mutatkoznak be fotóművészek alkotásaikkal. A térség legnagyobb színpadán és színháztermében folyamatosak a teltházas színházi és komolyzenei bérletsorozatok, és szabadelőadások. Minden korosztály számára elérhetőek a programok egész évben.

A térség legnagyobb közművelődési intézményében a civil szervezetek is otthonra találnak. A Központ akadálymentesen megközelíthető, és annak szolgáltatásai is elérhetőek. Itt működik a FIÓK Ifjúsági Klub, amely iskolán kívül nyújt tanulási lehetőséget, kézműves foglalkozásokat, internet és számítógép használatot biztosít a fiatal korosztály számára. Itt jött létre a Család- és KarrierPont, mely képzéseket tart, programokat szervez és információt ad, gyermekfelügyeletet biztosít a családok számára. Itt működik a CLLD Helyi Akciócsoportja, mely a civil szervezetek számára segít pályázati forrásokban, és programok szervezésében. A Központ helyet ad a Ritmus-Tér-Varázs regionális könnyűzenei tehetséggondozó központnak is, mely az iskolán kívüli zenetanuláson túl fellépési lehetőséget biztosít, és stúdiót a tehetséges fiatalok számára. A Flesch Központban működik a Városi Televízió és a Mosonvármegye szerkesztősége is.

A Flesch Központ főbb tevékenységi körei: színházi produkciók fogadása, felnőtt és gyermek bérletes sorozatok biztosítása. A vizuális kultúra fejlesztése, kiállítások szervezése, fogadása. A zenekultúra erősítése, komolyzenei hangversenyek szervezése, fogadása, illetve ifjúsági filharmónia bérlet szervezése. Ismeretterjesztő tevékenység, irodalmi előadások, könyvbemutatók szervezése. Kiscsoportos tevékenységek, klubdélutánok, bálok, vetélkedők szervezése. Könnyűzenei koncertek szervezése, figyelemmel kísérve az új zenei irányzatokat s a közönség igényét.

 


Elérhetőségek:

cím: 9200 Mosonmagyaróvár Erkel F. u. 14. 
e-mail: info@flesch.hu
honlap: www.fkkk.hu

 

Fehér Ló Közösségi Ház
(Flesch Károly Kulturális Központ mosoni tagintézménye)

 

 

 

 

 

 

 

A Fehér Ló Közösségi Ház épületét 1998-ban újíttatta fel a város önkormányzata, a valamikori Fehér Ló Fogadó, majd Dózsa mozi kb. 200 éves épületéből. Az intézmény elsődleges célja helyt adni a mosoni városrész közösségeinek, rendezvényeinek.

Jelenleg 40 kiscsoport működik az intézményben. A csoportokon keresztül programokat kínálnak pici babáktól a nyugdíjasokig, a táncfoglalkozásoktól a meditációig. A csoportok többsége rendezvényeiken, színpadon is bemutatkozik.

165 fős (Mozi előadások esetén a karzattal kiegészítve 210 fős) színháztermük elsősorban kamara előadások megtartására alkalmas, azonban a csatlakozó terekkel üzleti, vállalati rendezvényekhez is kiváló. Boltíves pincéjük maximum 70 fő befogadására alkalmas. Mivel a pince külön bejáratú, és külön riasztható, ezért kiválóan alkalmas vállalati, családi ünnepségek megtartására. Hangulatos kiállítótermükben folyamatosan látható kiállítási anyag. Elsősorban mosonmagyaróvári, és a város körzetében lakó művészek, amatőrök munkáit mutatják be, de időnként eljut hozzájuk kiállítási anyag az ország más résziből, külföldről is.

Elérhetőségek:

cím: 9200 Mosonmagyaróvár Szent István király u. 140.
honlap: www.feherlokozossegihaz.hu

 

Hansági Múzeum Mosonmagyaróvár

 

 

 

 

 

 

 

A mosonmagyaróvári Hansági Múzeum az ország egyik legrégebbi folyamatosan működő múzeuma. A múzeum megalapításáról 1882-ben döntött a Mosonmegyei Történelmi és Régészeti Egylet. Ötéves gyűjtőmunka után a múzeum 1887-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

Az Egylet gyűjteményét kezdetben a városházán, majd 1887-től a vármegyeházán állították ki. A gyűjtés, ásatások és adományok révén folyamatosan gyarapodó anyag jelentőségét Moson Vármegye közönsége 1912-ben azzal ismerte el, hogy önálló múzeumépületet emelt számára. A múzeum helytörténeti kiállítása a Mosonvármegyei Múzeumban, a Szent István király utca 1. szám alatti klasszicizáló, oszlopcsarnokkal ellátott épületben található.

Ugyanitt látható a Mosoni-síkság történetét régészeti, néprajzi és helytörténeti tárgyakon, dokumentumokon keresztül bemutató kiállítás és szintúgy itt nyerhetnek betekintést a városi szállodák és vendéglők életébe, külön kiállításrész emlékezik továbbá az 1956-os mosonmagyaróvári sortűzre.

A múzeum gyűjteménye az alapítást követő évtizedekben szinte kizárólag régészeti anyagra korlátozódott. Említésre érdemesek Magyaróvár és Oroszvár római emlékei, a bezenyei langobárd temető és a nemesvölgyi avar sírok mellékletei. Később nagylelkű felajánlások és adományok révén azonban tovább tudott fejlődni az intézmény, és a kiállítás képzőművészeti, várostörténeti, néprajzi és természettudományi részekkel bővült.


Elérhetőségek:

cím: 9200 Mosonmagyaróvár, Fő utca 19. (Cselley-ház)
e-mail: hansagi@hansagimuzeum.hu
honlap: www.hansagimuzeum.hu

Cselley-ház - Festmény és iparművészeti kiállítás
cím 9200 Mosonmagyaróvár, Fő utca 19. (Cselley-ház)

Mosonvármegyei Múzeum - Régészeti, néprajzi, helytörténeti kiállítás
cím: 9200 Mosonmagyaróvár, Szent István király u. 1.  

Sportolási lehetőségek

UFM Aréna

Mosonmagyaróvár ötezer négyzetméter alapterületű, több mint ezer férőhelyes, több funkciós városi sportcsarnoka, melyet 2017-ben adtak át az UFM Aréna nevet viseli. A csarnok parketta borítású, alkalmas kosárlabdára, kézilabdára, tollaslabdára, röplabdára, teniszezésre és teremlabdarúgásra. A sporteseményeken túl, koncerteknek, kiállításoknak, táncversenyeknek és más nagy rendezvényeknek is helyt ad az Aréna. Három kisebb termet is kialakítottak, ahol asztaliteniszezni és a küzdősportokat lehet gyakorolni. A létesítmény fontos eleme a város sportos fejlesztéseinek.

 


Elérhetőség:

http://movarena.hu/

Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület

A Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület 1993-ban alakult meg Dr. Wlasitsch Mirkó és a vizet és a vízisportot szerető barátai által. A cél az volt, hogy az evezést népszerűsítse a városban és Mosonmagyaróvár térségében, ill. hogy minél többen képviseljék a várost a hazai és külföldi evezős versenyeken és túrákon. Az egyesület a Karolina kórház csónakházában kapott helyet, nagyon szép környezetben, a Mosoni-Duna és a Lajta találkozásánál.

Az MVSE-n belül négy szakosztály működik: evezés, kajak-kenu, sárkányhajó és a legfiatalabb jégkorong. Minden szakosztályban versenyzésre és hobbi sportolásra is lehetőség van. Egyesületünk minden évben szervez sport- és kulturális rendezvényeket: Sportbál, Óvár Kupa evezős verseny, Szigetköz Regatta evezős túraverseny, Utánpótlás ergométer verseny, VOLUTA Nemzetközi Vízi Karnevál.

Elérhetőség:
https://www.mvse.hu/hu/ 

BágerRing Futópálya

A város egyik újabb fejlesztésének köszönhetően különleges természeti környezetben, a Báger-tó partján, egy 1100 m hosszú futópályán élvezhetik a futást azok, akik csak felfrissülni vágynak, és azok is, akik komolyabban foglalkoznak a sportággal.

 

Elérhetőség:
https://vuf.hu/széchenyi-2020/428-bágerring-futópálya 

 

Edzőtermek

A városban több edzőterem is van: Cutler GYM, ROB-GYM, Energy Fitness Club, Botond Fitness, Vip Fitness,,stb. Egyetemi hallgatók számára a kollégium melletti Bauer Rudolf Egyetemi Sportcsarnokban biztosítanak lehetőséget az ingyenes edzőterem használatra.

 

További érdekességeket találsz az alábbi linkeken:

http://www.mosonmagyarovar.hu/

http://www.szigetkozportal.hu/

Tündérsziget Ökopark Kulcsosházak - Pisztráng Kör Egyesület (pisztrangkor.hu)

https://www.programturizmus.hu/telepules-mosonmagyarovar.html

https://mosonmagyarovar.utisugo.hu/

https://www.youtube.com/watch?v=p7ODNXXUu_s

 

Az összeállítás elkészítésében Rongits Veronika, Sági Bianka és Dovigyel Bálint hallgatók vettek részt.

Elérhetőségek

Széchenyi István Egyetem
Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar

Cím: 9200 Mosonmagyaróvár Vár tér 2.

Központi telefon: (96) 566-600
Központi fax: (96) 566-620

 

Események

Ali Saleh PhD disszertációjának védése 2024. December 20. 11:00 - 12:00