Sikeres szereplés a TMDK-án

Az idei tanévben 2018. november 7-én került sor egyetemünkön a Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciára. Karunk hallgatói két szekcióban (Agrár- és Élelmiszertudományi, Állat- és Növénytudományi) mutatták be kutatásaikat. Mindkét szekcióban nagyszámú, érdeklődő közönség hallgatta meg az előadásokat és aktívan részt vett a témák megvitatásában is.

A Bíráló Bizottságok döntése alapján az alábbi helyezések születtek:

Agrár- és Élelmiszertudományi Szekció:
I. helyezett: Györkös Kincső, Szabó Zsolt
Konzulens: Németh Attila, PhD hallgató

II. helyezett: Pereszlényi Krisztina
Konzulens: Dr. Molnár Zoltán, egyetemi docens

Állat- és Növénytudományi Szekció:
I. helyezett: Mészáros Enikő
Konzulens: Dr. Gulyás László, egyetemi docens

II. helyezett: Hutflesz Petra
Konzulens: Dr. Molnár Zoltán, egyetemi docens

A helyezést elért hallgatóknak és felkészítőiknek ezúton is gratulálunk.

A hallgatók jó felkészültségét jelzi, hogy a nyolc pályamunkából hetet javasoltak a bírálók a 2019. április 16-18. között Debrecenben megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferenciára.

Valamennyi résztvevő hallgatónak további eredményes munkát kívánunk, és bízunk benne, hogy példájuk nyomán minél több hallgatótársuk kedvet kap a tudományos munkához.

Dr. Gulyás László – TDT elnök
Dr. Zsédely Eszter – TDT titkár

Elérhetőségek

Széchenyi István Egyetem
Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar

Cím: 9200 Mosonmagyaróvár Vár tér 2.

Központi telefon: (96) 566-600
Központi fax: (96) 566-620

 

Nyugdíjas Egyetem 2019. szeptember 19. 15:30 - 16:30
Levelező tagozat óráinak időpontja 2019. szeptember 20. - 2019. szeptember 21.
Szakirányválasztás 2019. szeptember 23. - 2019. szeptember 28.
Akadémiai Nap (oktatási szünet) 2019. szeptember 24. 10:00 - 12:00
Levelező tagozat óráinak időpontja 2019. szeptember 27. - 2019. szeptember 28.