A VÁROS, AHOL ÉLÜNK

Mosonmagyaróvár az osztrák határtól 15 kilométerre, a Bécs–Budapest közötti autó­pálya és vasútvonal mellett fekszik, a Mosoni-Duna és a Lajta találkozásánál. Nyugatról a Hanság, keletről a Szigetköz határolja. Moson (Wiesenburg) és Magyaróvár (Ungarisch-Altenburg) egyesülésével 1939-ben jött létre, jelenleg kb. 32.000 lakosa van. A település helyét a gazdasági és földrajzi adottságok jelölték ki. Már a rómaiak idején őrhely, Ad Flexum néven (jelentése: a kanyarnál). A XI. században Moson jelentősége megnőtt: a mezőváros ebben az időben, az államalapító Szent István király által létrehozott vármegye székhelye lett. A mosoni földvárat 1271-ben Ottokár cseh király fölégette, amelynek szerepe ezután fokozatosan csökken, Óvár jelentősége pedig nő. Az óvári vár felé haladó fontos útvonalon hidat verettek a Lajtán, a kereskedőktől vámot szedtek. Magyaróvár (Óvár) fejlődésében jelentős lépés volt, hogy Erzsébet özvegy királyné 1354-ben kiváltságlevelet adományozott a városnak, és a királynéi városok kiváltságait biztosította (önálló bíráskodás, vásártartás, ítélet-végrehajtás joga). A török hódoltság korában – különösen Győr megszállása után – megnőtt a vár stratégiai jelentősége. Ekkor megerősítették és védőbástyákkal látták el. A vár viharos történelméből érdemes kiemelni, hogy 1683-ban a Bécs ellen vonuló Kara Musztafa török nagyvezír csapatai vették birtokba. 1809-ben Magyaróváron kötött fegyverszünetet Napóleon Ausztriával, ezt követte a schönbrunni béke. A háborús eseményeket követően a vár elveszti katonai jelentőségét. 1818-ban Albert Kázmér szász-tescheni herceg, Mária Terézia veje, megalapította az agrárfelsőoktatási intézményt, amelynek központja mindig a várban volt. Az intézmény diákja volt 1822–23-ban a híres osztrák költő, Nikolaus Lenau. Emléktábla jelöli Lenau egykori lakóházát, melyet hangulatos barokk épületek öveznek. A Deák Ferenc téren, a Habsburg főhercegi kastély előtt áll a barokk stílusú Nepomuki Szent János-szobor. A város ékessége a Cselley-ház, amely híres XIX. századi magyar festők munkáinak és korabeli bútoroknak ad otthont. A Szent Gotthárd templom a jelenlegi barokkos jellegét a XVIII. században kapta. Altemplomában van eltemetve Habsburg Frigyes és felesége Izabella. Magyaróvár és Moson fejlődésében éles különbségek láthatók: a maga adottságainak megfelelően mindkét település dinamikusan fejlődött, azonban mindig Magyaróvár volt a városiasabb jellegű. Igazgatási és oktatási intézményei hatottak a lakosság rétegződésére. Moson gazdagabb volt ugyan, de a népesség zömét mindvégig a mezőgazdaságból élők alkották. Az iparosodás a mezőgazdasághoz kapcsolódóan mindkét városrészben korán megindult: malom, sör- és malátaüzem, gyapjúfeldolgozó, mezőgazdasági gépgyár, cukorgyár létesült, ezek azonban – az 1648-tól az 1980-as évek végéig működő malmot leszámítva – kisebb üzemek voltak. 5 Az 1910-es évek elején Európa lázasan készült a háborúra. Ennek keretében az OsztrákMagyar Monarchia közös hadügyminisztériuma 1913-ban elhatározta, hogy Magyarországon lőporgyárat épít. Ennek helyéül Magyaróvárt jelölték ki. A hadiipari üzemek egész tucatja épült fel egy városrésznyi területen, ahol a világháború vége felé közel húszezer ember (többségében hadifogoly) dolgozott. A trianoni békeszerződések értelmében a gyárakat le kellett szerelni, az épületek a békés iparosodás céljait szolgálták. Ma is gyárakként, üzemekként funkcionálnak, a hozzájuk tartozó lakóépületekkel, zöldterületekkel együtt a ma már történelmi városrész megmentésre vár. A II. világháború után Mosonmagyaróvárnak a nyugati határhoz való közelsége megpecsételte sorsát. A „határsávban” a város fejődése – az itt levő gyáraknak, az akadémiának, a fejlett mezőgazdasági üzemeknek köszönhetően – folyamatos volt ugyan, de jó földrajzi fekvése ellenére az idegenforgalom gyakorlatilag nem létezett. Megtört a jég a 60-as évek végén, fokozatosan felpezsdült az élet a városban. Lakótelepek épültek, új közintézmények létesültek, felújítottak egy sor műemléket, egymás után nyíltak az üzletek, vendéglátóhelyek. A 80-as évek végére jól fejlett kereskedelmi és szolgáltatóhálózat, nagyipar és híresen jó mezőgazdaság jellemezte a várost. A rendszerváltás utáni új gazdasági körülményekhez rövid idő alatt sikerült alkalmazkodnia.