A 204. tanévet ünnepelték a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán

A mosonmagyaróvári agrár-felsőoktatás 204. tanévét nyitották meg a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán pénteken. Az emelkedett hangulatú eseményen ezzel együtt több mint félszáz díszdiplomást ünnepeltek, és átadták a Wittmann Antall-díjat is.

A tanévnyitó ünnepi karitanács-ülésen a Széchenyi István Egyetem vezetése nevében dr. Szalka Éva dékán köszöntötte a megjelenteket.

„Ma mindannyian azért jöttünk, hogy valamibe belefogjunk, valamit elkezdjünk, illetve folytassunk, hisz az egyetem nem valami elszigetelt világ, hanem az ország, a város életének szerves része, mindennapjainak alakítója. Az egyetem csak úgy lehet az egyetemes emberi tudás őrzője és összegzője, hogy közben meg is újítja azt. A tudásnak és az innovációnak nélkülözhetetlen a szerepe a nemzetgazdaságok stabilitásában és fejlődésében. Az innováció a gazdaság motorja. A cél, hogy a megszülető innovatív megoldásokat minél előbb az állampolgárok szolgálatába tudják állítani” – hangoztatta a dékán.

Dr. Szalka Éva megnyitja a 204. tanévet. (Fotó: Mekliz)

 

Emlékeztetett: „A Széchenyi István Egyetemhez való hat évvel ezelőtti csatlakozás elérhetővé tette a mosonmagyaróvári kar további fejlődését, amelynek alapját egyszerre jelentik a tiszteletreméltó óvári gazdászhagyományok, az itt felhalmozott tudás, valamint az egyetem műszaki-informatikai területeken elért erősségei. Erre építve a kar a mai kor aktuális kihívásainak megfelelően a jövőnek képezi hallgatóit.”

Az elsőévesek felé fordulva dr. Szalka Éva azt kérte: „Tanuljanak meg társai lenni tanáraiknak és egymásnak. Ez az együttműködő magatartás, a szellemi párbeszéd kultúrája az egyetem lényegéhez tartozik”. Hozzátette: „Ne feledjék, bár elindulni a legnehezebb, de az úton végig is kell menni. Ehhez kívánok mindannyiunknak erőt, egészséget és sikerekben gazdag tanévet.”

 

A Széchenyit választani jó döntés

A gólyák fogadalomtétele előtt dr. Iváncsics János, Mosonmagyaróvár alpolgármestere lépett az emelvényre. Dr. Szalka Éva államalapításunk ünnepén kapott kitüntetéséhez gratulálva úgy fogalmazott: a lovagkereszt nemcsak a dékán asszony megbecsülését jelenti, hanem visszaigazolás a gólyáknak is, arról, hogy jól döntöttek, amikor a minőséget, Óvárt és a Széchenyi-egyetemet választották.

 
„Mosonmagyaróvár befogadó és szerethető város. Érezzék magukat itt otthon” – kívánta köszöntőjében.
 

Dr. Zsédely Eszter dékánhelyettes a Gazdászbliblia jelentőségéről beszélt, dr. Kalmár Sándor egyetemi docens pedig ismertette a kar névadója, Albert Kázmér főherceg életútját.

Az elsőévesek fogadalomtétele. (Fotó: Mekliz)

Kovács-Csomor Zsolt, az Óvári Gazdászok Szövetségének elnöke beszédében kifejtette, hiába változunk, valami örök: az egyetem légköre, az a szellemiség, amire az itt végzettek büszkék lehetnek. „Felelősséggel tartozunk alma materünk hírnevének öregbítéséért. Nincs még egy egyetemi kar az országban, amely komolyabb múlttal, élőbb tradíciókkal rendelkezne, mint ez” – húzta alá, s arra kérte az elsőéveseket, őrizzék tovább a gazdászhagyományokat.

 

Összetartó közösség

Ezt követően került sor a díszdiplomások köszöntésére. A Széchenyi István Egyetem a rendezvényen 4 arany doktori díszoklevelet, 14 vas díszoklevelet, 14 gyémánt díszoklevelet és összesen 43 arany díszoklevelet állíthatott ki, ezzel megköszönve az 50-60-65 éve itt végzettek fáradhatatlan munkáját és hivatásuk iránti elköteleződését, amellyel példát mutatnak a legfiatalabb egyetemistáknak is.

 

A díszdiplomások nevében Unger András szólt az ünnepség résztvevőihez. Kiemelte:

 
„Ez az intézmény mindig a haladás élvonalába tartozott, alakítva önmagát és ezzel a hazai agrárgazdaságot egyaránt.”
A díszdiplomások köszöntésével az egyetem elismeri azt a tevékenységet, melyet az itt végzettek oklevelük megszerzése óta szakterületükön végeztek. (Fotó: Mekliz)
 
Felemelő pillanat: a díszdiplomásokat hatalmas tapssal köszöntötték.
 

Ahogy az ünnepeltek közül oly sokan, Zatykó János az egyetem jogelődjén végzett aranydiplomás agrármérnök is figyelemreméltó életpályát tudhat a háta mögött, hiszen Komárom korábbi polgármestere, országgyűlési képviselő, a Solum Zrt. ügyvezető igazgatója. Most ünnepeltként érkezett egykori alma materébe, ahová – ahogy mondta – mindig öröm visszatérni. Kötődése az egyetemhez ma is élő, hiszen baráti és üzleti kapcsolatokat is ápol az itt oktatókkal és egykori szaktársaival is. „Nagyszerű és ízig-vérig összetartó közösségünk van. Megtisztelő, hogy ma együtt ünneplünk” – nyilatkozta érdeklődésünkre.

 

Dr. Roszík Pétert ismerték el

Az ünnepi karitanácsülésen átadták a Wittmann Antall-díjat is, amelyet ezúttal dr. Roszík Péter, a Széchenyi-egyetem címzetes egyetemi docense vehetett át az Óvári Gazdászok Szövetsége Egyesület nevében Kovács-Csomor Zsolttól, az óvári gazdász hagyományok őrzése és ápolása, valamint az ősi alma mater érdekében végzett kimagasló és önzetlen tevékenyége elismeréséül.

Dr. Roszík Péter, dr. Szalka Éva és Kovács-Csomor Zsolt. (Fotó: Mekliz)

A díjazott 1996 óta a Bionkontroll Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, s 1994–2012 között sikeresen irányította a Magyar Agrárkamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezetét. A hazai ökológiai gazdálkodási szakterület egyik úttörőjeként és legelismertebb szaktekintélyeként jelentős szerepet játszott az EU-konform bio, környezetbarát agrár- és élelmiszertermelő technológiák kialakításában és fejlesztésében.

Cikk forrása: https://www.uni.sze.hu/post/a-204-tan%C3%A9vet-%C3%BCnnepelt%C3%A9k-a-sz%C3%A9chenyi-istv%C3%A1n-egyetem-mosonmagyar%C3%B3v%C3%A1ri-kar%C3%A1n

Elérhetőségek

Széchenyi István Egyetem
Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar

Cím: 9200 Mosonmagyaróvár Vár tér 2.

Központi telefon: (96) 566-600
Központi fax: (96) 566-620

 

Események