Az ősi Alma Mater

 

MOSONMAGYARÓVÁR a Szigetköz kapujában, a Mosoni-Duna és a Lajta találkozásánál, az európai országokat összekötő szárazföldi utak csomópontjánál fekszik.

Az ősi eredetű, történelmi vonatkozásokban és műemlékekben gazdag város, amelyet a gyógyító termálvize miatt is időnként felkeresi a vándor, büszkén mutatja középkori várát (Porta Hungariae), amely hajdan utolsó erődként védte az országot és ellenőrizte a nyugat felé irányuló forgalmat.

 

1818-ban a Vár falai között a mezőgazdaság előbbre vitelének, valamint a monarchia élelmiszer-ellátásának biztosítása céljából, alapította Albert Kázmér szász-tescheni herceg az európai hírűvé vált Magyaróvári Gazdasági Tanintézetet.

A felsőoktatást és a kutatást sikeresen ötvöző professzori kar mindig sok "kiművelt", értékes és híres embert adott az ország és - nyugodtan mondhatjuk - a világ számára.

Hosszú idő telt el az alapítás óta, gyakori átalakítással, átszervezéssel, de a Vár-falak közötti tevékenység most is az agrár- és élelmiszertudományokat szolgálja.

A "Nagy Tanári Kar" az 1800-as évekből

Hallgatók 1875-ben

Az Akadémia zenekara 1885-ben

Bauer Rudolf hallgató, az 1900-as Párizsi Olimpián aranyérmes diszkoszvetőnk

Várépület 1900-ban

A parki Lajta-híd 1900 körül

Diákélet 1908-ból

Katonahallgatók 1920-ban

Hallgatók 1921-ben

Fekete István 1924-ben.

Az író az 1920-as években hivatásos katona volt és közben végezte el a Magyaróvári Gazdasági Akadémiát.

Az Akadémia kapujánál 1925-ben

Várépület 1925-ben

A MOGAAC tornya a Dunánál 1925-ben

Vízreszállás a Dunán 1925-ben

Édes mostoha a Dunánál 1925-ben

 

Vacsora a Dunánál 1925-ben

Vadszőlős "B" épület 1955-ben

Várépület 1955-ben

A kollégiumi 17-es szoba lakói 1958-ban

Növénytani Gyakorlatok az 1960-as években

 

Hallgatók növénygyűjtési gyakorlaton, 1960-as évek

Katonai szolgálatukat töltő előfelvételis óvári hallgatók 1976-ban

Címerezőtábor 1978-ban

Évfolyambajnokság a MOGAAC-ban 1982-ben

Kollégiumi arcok 1990-ből

 

Kalandok a Mosoni-Dunán 1993-ban

Elérhetőségek

Széchenyi István Egyetem
Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar

Cím: 9200 Mosonmagyaróvár Vár tér 2.

Központi telefon: (96) 566-600
Központi fax: (96) 566-620

 

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00